tekervények
.
egy pillanat alatt
harmatponton billegsz
nyári levegőben
langyos sodrásában
csak a meztelenség
alig éber percek
alig alvó órák
homloktájékodon
gyengén masszíroznak
alattad a tetők
nem hűsölnek tovább
szédült idomok közt
napod még kucorog
hagyod begyulladni
rejtett retinákon
látó-határ lettél
megkerülhetetlen
hol van a kertem
senki se tudja
hol van a kertem
szénülő gyémánt
monoton western
filmszerű indán
csöpp napok égnek
nyúlik az álom
egyre fehérebb
nem jön a busszal
semmilyen ördög
fülbe zenékkel
ólmot is öntök
elvlazulások
súlyüregében
épp csak a lélek
mozdul a szusszal
senki se tudja
hol van a kertem
messzire képzelt
görbe ligetben
papíron
papíron megleszek
azt hiszem értem is
amiket mondanék
mégis kihajtogat
bolondnak olt a szél
idegen anyagok
elűzött füstje száll
idegen angyalok
kondenzcsíkútjain
mikor ezt olvasom
lehet majd délelőtt
vagy talán távolabb
már másra gondolok
amerre vagy
telített a téli ég
délben kél az alkonyat
merengéseid között
tűzfalakon tűz fut át
inas hidak hajlanak
arra pont amerre vagy
vágyak nagy körútjain
nem fogadsz meg semmiket
menni most is égető
a fekvés kockakő-hideg
készre színezett a föld
homály zörgő ágain
csillagrügyek bomlanak
arra pont amerre vagy
mennyire távol
annyira távol van ez itt
valami elvakart viszketés
szombati állomásakkordok
erkélyek falmenti vékonyán
a törmelékből bármi összeáll
az is hogy élek és meghalok
párátlan dallamot csengetek
íratlan szó szerint szerkezet
tóparton pad tart a föld felett
vízre vágyom mint hajnalok
földbe bújnék mint őselem
elszívnék mindent de nincs tüzem
elsírnék mindent de nincs ütem
ami átölel s rángat is
vokálisok
vokális vanília ringat
randevúzom csillagainkat
s őrködöm
őszi sörködön
nincs már hit amit kihajítsak
melléktételek
a bátorság az a legnagyobb pulzusszám
amit még el bírsz viselkedni
amit mondani akarsz
akarja azt hogy mondd
vonzása nincs a tömegnek
csak a semminek van taszítása
az igazi szabadságnak
fogalma sincsen
utolsó darabok
most minden elszalad
a szomjúság
a jóleső harag
a csendek őrjöngések
pár finom falat
az összekapaszkodó
görcsök házfalak
semmi sem szabad
a vér is elapad
a vonal megszakad
sok idő tűnik el
kevés idő alatt
angyal sem marad
ördög sem marad
hold merül alám
utolsó darab
mindig
mindig elalszom
gombtalan párnák
légüregében
renget az álom
ragacsok alján
gyökeres mélyben
nyúlánk sötétek
nem menekülnek
védtelen arcbőrt
horzsol az ének
fél kegyelemmel
élek is néha
de meghalok mindig